Rólam

Kovácsevics BarbaraKovácsevics Barbara vagyok, egy kisiskolás fiú és egy pöttöm lányka  anyukája.

Mindig is érdekelt a varrás, ruhatervezés de tanulni sosem tanultam (még), csak hobbi szinten varrogattam ezt azt. Kislánykoromban az anyukám segítségével kézzel varrtam ruhákat a Barbie-mnak kisebb nagyobb sikerrel, de végül mindig nagyon büszke voltam magamra és az elkészült ruhadarabra. Aztán később persze előkerült a varrógép is és saját részre készített darabok is születtek.

Kislányom születése után – gondolván, hogy egyszer eljön a barbizós korszak – keresgéltem szabásminták és ehhez kapcsolódó varrás segédletek után, de egy két varrós oldalt és a hozzám hasonlóan keresgélő anyukák fórumozását leszámítva nem találtam számomra megfelelőt.

Így jött az ötlet, hogy a barbie ruhák készítésében segítséget nyújtsak.

Úgy gondolom, hogy az anyukák fontos feladata saját tudásuk átadása is a gyermekük szeretetteljes nevelésén, védelmezésen túl. Ezért célom, hogy a barbie ruhakészítő csomagokkal a kislányaink a mi segítségünkkel belekóstolhassanak a varrás, alkotás örömébe és még ha aprókat is de sikereket érjenek el, kiélhessék kreativitásukat, fejlesszék kézügyességüket. Minden megalkotott darabra büszkék lehetünk lehet velük dicsekedni az oviban vagy az iskolában!

Az így együtt  eltöltött idő remek kikapcsolódást is jelent!

Örömmel venném, ha az elkészült darabokat lefotóznátok és elküldenétek nekem, hogy kitehessem az oldalra inspirációként!

Email: info@barbibutik.hu

Sok sikert és örömöt kívánok az alkotáshoz!

Barbara

One thought on “Rólam

  1. Pingback: szabásminta szerkesztő tanfolyam | Barbibutik