Barbie buli, avagy Emilia érkezése

lányok buliban kris és BarbieMegérkezett a legújabb dundi babám, a levendulás csók fantázianévre keresztelt baba,mi Emiliának neveztük aki épp egy buli kapujába csöppent.

A babáról bővebben itt olvashattok: 2018/76 curvy barbie

Először mikor belépett a nappaliba páran a kanapén ülve beszélgettek  arról, hogy ki mit vegyen fel az esti buliba és rögtön megörültek az új lánynak, de közösen  megállapították, hogy ez a ruha nem áll jól neki ezért adtak is neki pár ruhát és elindult a próba.

fehérbőrű curvy barbie

A másik két dundi baba, Isabel és Maria is gyorsan neki állt próbálni, A vörös hajú baba Isabel a piros ruhát vette fel de azt gondolta ez túlzás lenne ezért keresett mást, a barna hajú baba Maria pedig felvette ezt a rózsaszín virágosat a kis kendővel és rögtön beleszeretett, ezt választotta, le is ült a kanapéra és várta a többiek döntését!curvy barbiek ruhapróba

A szivecskés ruhát továbbadta Emilia a vöröshajú Isabelnek, ő pedig felvett egy virágos csőruhát. Isabelnek ez lett a nyerő le sem akarta venni ezután.ruhapróba vörös hajú curvy

Több próba után Emilia és a többiek erre a lilára szavaztak, ha már lila levenula színű ruhája volt eredetileg a fehér bőréhez nagyon jól állt neki. A kutyus is nagyon kíváncsi volt.ruhapróba konytos dundi barbie

Már alakul mindenki szettje már csak a negyedik barátnő Linda volt soron ő ezt a tulipános ruhát választotta.

ruhapróba fekete barbie1

ruhapróba fekete barbie tulipános ruhában

Végre mindenki elkészült!

ruhapróba fekete barbie

Közben megérkezett Ken is , aki már türelmetlen volt. Mehetünk lányok végre, megvan mindenetek? Megismerkedett az új lánnyal Emiliával és elindultak, nagyon csinosnak találta őt, de más volt az aki elbűvölte Kent ma este!

barbiek buliba indulnak kennel

A buliban már voltak páran, a barátnők egyből beszélgetni kezdtek az új lánnyal.

lányok buliban

Ideértek a többeik is, Anna, Kris  a barátnőjével Barbieval, de Kris épp megbántotta Barbiet ezért próbálta visszanyerni a kegyeit. A háttérben pedig Ken felkérte Isabelt.

lányok fiúk buliban 5

Kris egész este el sem mozdult Barbie mellől.

lányok buliban kris és barbie

Na ne kéresd már magad érezzük jól magunkat!  <3

lányok buliban kris és Barbie

Ken még mindig Isabelt kérleli.

Ken és Isabel, barbiek

aki végül is elment egy táncra.

Ken és curvy barbie táncolnak

És nagyon jól érezte magát, figyelte az irigykedő tekinteteket! 🙂 Közben Barbie megbocsájtott és Kris is jól érezte magát.

Kris és Barbie táncol

Mindenki jól mulatott!

tácolnak a barbiek

Barbie és kris diszkofény

A buli végére befutott Delancey is még egy táncra és a legújabb hírek feltankolására futotta.
delancey barbie

És ez így ment hajnalig….

 

4 thoughts on “Barbie buli, avagy Emilia érkezése

  1. Kormosné Dr Simon Zsuzsanna

    Nagyon mókás vagy. Én nem tudok ilyen jól fényképezni, ha csinálok is valamit , a képen nincs olyan jó, mint igaziból.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.