Chelsea babáink
Ebben a poszban bemutatom a kisebb babáinkat, 3 Chelsea babánk van, egy fekete hajú és két szőke. Az egyik Chelsea babánk a Barbie és húgai a Lovas kaland című filmből (2013-as a film), abban a szettben, amiben a végén tácol Chelsea és megnyeri a táncversenyt, vele együtt volt egy ló is Szépség ugyebár filmbéli nevén, egy védősisak és egy diadém Chelsea-nek, aki a ruhához illő sárga szandit visel. Nagyon jó vétel volt mert térdben hajlik a lába.
Ilyen az eredeti képen:

A mi Chelsea-nk már nem volt ilyen jó állapotban de hajmosás után újjá született.

Chelsea olvas a hercegnőkről:

És foglalkozik a legkisebbekkel:

Játszik a többiekkel is


Segít a mosásban is

A fekete hajú baba csak szimplán volt, kiegészítő nélkül, de ő is nagyon aranyos. Kis rövidnacija van alatta fürdőruci, ami festve van rá tehát nem levehető és rózsaszín szandija. Igazából ő nem Chelsea csak olyan méretű ő a játszópajtása Chelseanek és a hasonló méretű fiúbabáknak.
Még dobozban:

Ő pedig már játék közben, éppen beágyaz:

Ketten együtt:

Ha átjön a barátnője együtt játszanak

Iskolába is járnak:

A harmadik, aki tavaly karácsonykor érkezett a kis álomházával. Ő is az egyik film alapján készült, ebben a részben lehetett látni, szülinapjára kapta a testvéreitől a házat: Barbie élet az álomházban: Boldog születésnapot Chelsea! 2014. -ben mutatták be, itthon klubházfelújítás néven is szerepel.
Nagyon cuki a ház külön öröm volt Berninek, hogy a kis játékmackó (de van „plüssnyuszis „kivitelben is) is benne van a szettben és lehet vele liftezni! Fel van szerelve bútorokkal és kiegészítőkkel.
Ilyen volt a doboza:

itt már kivettük a babát belőle:

Ők voltak a hátulján a csapat többi tagja, rajta van mi kis fekete hajú Chelsenk is:

És még egy kis készlet Chelsea játszóterével:

Így néz ki belülről a konyha rész:

Van benne hűtő, sütő, mosogató és egy kis pult is.

Felszerelve két kis szívószálas üdítővel, fagyival.

Kis asztal két kis székkel, fagyiiiii

És átjöhetnek a barátnők, aki egy másik Chelsea 🙂


A házikó emeletén egy kis kanapé van itt lehet pihenni a macival

Chelsea-nek cuki kis cicás pólója van és pöttyös szoknyája

Imádjuk a mackókat

A kis brumi a kosarában, ha a lift lent van ő fent és fordítva.

Chelsea a liftben

Nagyon aranyos kis házikó.
- Barbie utazó szett
- Barbie kiegészítők, spagetti