Kevin új pulóvere

Avagy egy Zokni új élete! 🙂

Érkeztek hozzánk megint új dolgok a Jézuska által, amiket szépen sorban megmutatok majd. Köztük Egy városi Kevin fiú baba Téli ruhában. Ennek örömére, hogy a többiek se fázzanak készítettünk egy mellényt és egy pulovert egy pár lyukas zokniból.

Ahogy a másik korábbi bejegyzésben már olvashattátok a zokniból pulóver készítés rejtelmeit, ez is hasonlóan készül. Először levágjuk a zokni gumis részét a sarokig, vagy ameddig tudjuk, ha előbb van a lyuk akkor csak addig! 🙂

Ezután odamérjük a fiú babához hogy kb. hova esik a karkivágás félbehajtjuk hosszában és kivágjuk a 2 oldalán a karkivágást középen pedig a nyakkivágást, vivel nyúlós anyag ezért elég egy pici 1 centis vágás.

A Zokni megmaradt felső vagy alsó részét a sarkától (attól függ honnan nézzük), két darabba vágjuk hosszában ezek lesznek az ujjak. Szélesebbnek kell lennie mint a lányoknál volt, mert a fiúk karja vastagabb! 🙂 Itt is a kikopott részeket hagyjuk ki. Ennek az alját hajtsuk fel és varrjuk végig majd az újakat hosszában is varrjuk össze.

Majd a vállak következnek, ferdén a nyakkivágástól varrjuk végig a vállakig, majd a felesleget vágjuk le.

Ezután az ujjak bevarrása következik, illesszük be a karkivágásba színt színnel szemben az ujjat és varrjuk körbe mindkét ujjánál.

Fordítsuk ki és készen is vagyunk.

Csinos lett benne az új fiú igaz?

Ha nem akarunk az ujjával bíbelődni akkor egy mellény is megteszi.

kevin mellényben sállal

Az zokni felső feléből ujja helyett pedig készíthetünk egy vagány sálat!

kevin mellényben és sálban 2

6 thoughts on “Kevin új pulóvere

  1. Kormosné Dr Simon Zsuzsanna

    Szia ! Én is boldog új évet kívánok neked. Tetszik a fiú. Üdvözlettel Zsuzsa.

  2. B.Györgyi

    Köszönet a jó ötletért, a Jézuska nálunk is fiú babát hozott, csak éppen nyári ruhában. A lányok azonnal kérték is a melegebb ruhát, így igazán mentőötlet volt ez a pulóver. Boldog új évet! Györgyi

    1. Kovácsevics Barbara Post author

      Kedves Györgyi!
      Nagyon örülök, hogy hasznos volt!
      Várom a fotót tőled is, ha kitehetem az oldalra a többieket inspirálni! 😉
      Hajrá csak így tovább!

  3. Skabla Katalin

    Nagyon jo a pulóver és a mellény meg a sál. Ötletet adtál ahhoz, hogy gyorsan meglegyen. Kézzel horgolgatom, de inkáb bontogatom a pulcsikat. Üdv Kati

    1. Kovácsevics Barbara Post author

      Köszi Kati! 💞
      Igen ez tényleg gyors!:)
      Azért biztos a horgoltak is szépek! 👍

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .